Fontos tudnivaló, hogy 2020. július közepétől megújult a szuperszámítógép témaszámigénylés, mely a lenti linken érhető el.
A portálhoz php slim keretrendszert, az adatok megelenítéséhez twig templating motort használtunk bootstrappel, valamint javascriptet és css-t. A diagrammok megjelenítéséhez Chart.js-t alkalmaztunk.
A portálra EduID azonosító birtokában van lehetőség a belépésre. Fontos tudni, hogy csak azon projektek kerültek migrálásra az új adatbázisba, melyek 2018. január 1. után igényeltek HPC hozzáférést vagy aktívak voltak az elmúlt három évben (összefoglaló néven aktív projektek). Az inaktív projektekhez tartozó felhasználói adatok a gépeken továbbra is elérhetőek, azonban a portálfunkciók igénybevételéhez mindenképp szükséges kérni a projektek aktiválását.
A szuperszámítógép erőforrás (témaszám avagy projekt) igénylési feltételei a korábbiakhoz képest nem változtak.
A bírálati folyamat része a megfelelő alapossággal kitöltött projektigénylés. A technikai és tudományos jellegű információk értékelése után az igénylés lehet támogatott, elutasított valamint kérhetünk további módosításokat. A korábbi rendszerhez képest lényeges különbség, hogy elegendő elektronikus formában feltölteni az aláírt igénylést.
A projektigényléshez kérjük látogasson el a https://portal.hpc.kifu.hu/ oldalra, ahol eduID belépés után tud HPC projektet igényelni.
A projekt használatával kapcsolatos tudnivalókról itt talál rövid leírást.
Bevezetés
A magyar felsőoktatási, kutatási és közgyűjteményi (a továbbiakban akadémiai) szuperszámítógép-rendszert a korábbi NIIF Intézet, – amely 2016. szeptember 1-i hatállyal beolvadt a KIFÜ-be – szerezte be, a HBONE+ Projekt keretén belül. Ez Magyarország jelenleg legnagyobb teljesítményű, közel 500 Tflop/s összesített számítási kapacitású szuperszámítógépes rendszere. Az ország első szuperszámítógép központját 2001-ben adtuk a hazai kutatói közösség számára használatba. Az ilyen eszközök beszerzési ára és üzemeltetése azonban olyan költséges, hogy rendszerint egy-egy intézmény önállóan nem képes azt finanszírozni így célszerűen központi, sok intézmény számára elérhető módon kell a szolgáltatást megvalósítani. Ez a KIFÜ egyik alapvető célja és feladata.
Üzemeltetés
A szuperszámítógép-rendszert a KIFÜ munkatársai üzemeltetik, a KIFÜ számítóközpontjában, valamint három, konvergencia régióban található egyetemen. A szuperszámítógépek üzeme 7×24 órás, azaz folyamatos az év minden napján. Karbantartás céljából, előre bejelentett időpontokban a szolgáltatás szünetelhet.
A szuperszámítógépeket profi, képzett szakembergárda üzemelteti, akik a gép működtetésén túl felhasználói támogatást is biztosítanak.
Az üzemeltető mindent megtesz a rendszer folyamatos, zavartalan üzeme és elérhetősége érdekében. Mindazonáltal a gépek működésében vagy elérhetőségében esetlegesen bekövetkező kiesés, illetve a teljesítmény időleges lecsökkenése, file-ok, adatok megsérülése, elvesztése által okozott közvetlen vagy közvetett károkért vagy hátrányokért semminemű felelősséget nem vállal.
A felhasználás alapelvei
A szuperszámítógép-rendszer nagy értékű és rendkívül nagy teljesítményű, ám mégis korlátozott erőforrás. Ez azt jelenti, hogy körültekintően kell gazdálkodni a kapacitásával, hiszen az alapvető célt, azt, hogy az akadémiai körben minden valódi igényt ki lehessen elégíteni, csak így lehet elérni.