20 éves a magyar szuperszámítástechnika

Pokorni Zoltán és a szupergépMagyarországon 20 éve, 2001. március 21-én adták át ünnepélyes keretek között az első szuperszámítógépet. Akkoriban ez a régióban egyedülállónak számított, a környező országokból különböző szakértők érkeztek, hogy testközelből megismerkedhessenek ezzel az új technológiával.  A beszerzés során óriási, 90%-os árengedményt sikerült elérni- csupán 60 db alapfelszereltségű Suzuki áráért tudtuk megvásárolni a szupergépet. A Sun gyártmányú  60 gigaflops összteljesítményű szuperszámítógép-infrastruktúra Corvus és Corona névre keresztelt egységei egyenesen Amerikából érkeztek Budapestre. Akkoriban ez a HPC összkapacitás belépőt jelentett a világ legerősebb szuperszámítógépeit felvonultató TOP500-as listára. 

 

Virtuális jubileumi visszatekintésünk során megszólalnak az első HPC beszerzésében, beüzemelésében és használatba vételében érintett szereplők, illetve korabeli képek és felvételek illusztrálják ezt az egyedülálló eseményt.

Interjúk

Ez volt életem legjobb hardvere! Az első szupergép beszerzésének részleteiről Dr. Máray Tamás, a KIFÜ HPC Kompetencia Központjának vezetője mesél, aki már 20 éve is jelen volt magyar szuperszámítógép-infrastruktúra kiépítésében.

A világ túlsó feléről egy apró ország bekopogtat egy szupergépért… Az egykori Sun Microsystems Kft. kollégái idézik fel, hogy milyen akadályokkal kellett leküzdeni annak érdekében, hogy minél kedvezőbb áron Budapestre érkezhessen a szuperszámítógép-infrastruktúra.

Felhasználói tesztre kértek fel, nagydoktori lett belőle Dr. Ódor Géza, fizikus, tudományos tanácsadó a legelkötelezettebb magyar HPC felhasználók egyike. 20 éve is azok közé tartozott, akik az elsők között tették próbára az első magyar szuperszámítógépet.

Videók

A Sun E10K szállítmány megérkezése Budapestre

Sajtóvisszhang az átadóról

Részlet az esti híradóból az átadás napján

Jubileum